KUTATÓI KEREKASZTAL – ÖT HÓNAPPAL AZ EP-VÁLASZTÁSOK ELŐTT

Kutatói kerekasztal – öt hónappal az EP-választások előtt címmel közös kutatói kerekasztal-beszélgetést rendezett az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93., a Századvég Alapítvány és a Magyar Társadalomkutató, ahol legfrissebb felméréseik eredményeit mutatták be.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, Dr. Stefkovics Ádám, a Századvég Alapítvány kutatóintézeti igazgatója, Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, Bánki András, a Real-PR 93. vezetője valamint Juhász Gyula, a Magyar Társadalomkutató kutatási igazgatója rövid körképet adott a pártok jelenlegi támogatottságáról 5 hónappal az EP-választások előtt.

A Fidesz továbbra is megőrizte vezető pozícióját, 50 százalék körül alakul a támogatottságuk. A baloldalon továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb párt, amelynek támogatottsága a 2022-es baloldali összefogás pártjai össznépszerűségének már közel felét teszi ki. Az egykori baloldali szövetség összességében azonban jelentősen veszített az előző választásokon tapasztalt támogatottságából. Az ellenzékváltó hangulat jele, hogy az MKKP várható eredménye 8-11 százalék körül várható, a Mi Hazánk pedig 7-10 százalék körül mozog, ami parlamenti mandátumot jelent számukra. A Jobbik és az MSZP viszont nem jutna mandátumhoz sem egy országgyűlési, sem egy EP-választás során.