BEMUTATTÁK A „SAJTÓSZABADSÁG MAGYARORSZÁGON 2023” ELEMZÉST ÉS ÁTADTÁK AZ IDEI JÓTOLLÚ MAGYAR ÚJSÁGÍRÓ DÍJAT

A hazai médiapiac helyzetének kérdése állandó téma, nemcsak az országhatárokon belül, de nemzetközi szinteken is. A Nézőpont Intézet és a Médianéző Központ elemzése tényalapon vizsgálja ezt a kérdést, amelyet szakmai előadás keretében mutattak be március 9-én. A rendezvény során átadták a 2023-as Jótollú magyar újságíró díjat is, amelyet idén Császár Attila, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője vehetett át.

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója vezette fel a „Sajtószabadság Magyarországon 2023” elemzés bemutatóját, röviden ismertetve a tanulmány 10 fő megállapítását. Áttérve a részletes elemzésre, kiderült, hogy a magyar médiumok a kormányhoz való hozzáállásuktól és politikai hovatartozásuktól függetlenül az ország egész területén bárki számára könnyen hozzáférhetőek: a nyomtatott napi- és hetilapokat országosan terjesztik, a jelentős elektronikus médiumok pedig országos lefedettségűek.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője a közép-európai országok médiapiaccal való relatív elégedettségéről számolt be, amelyből kiderül, hogy a térségben a magyarok az egyik legelégedettebbek a médiából való tájékozódási lehetőségekkel. Ez annak köszönhető, hogy Magyarországon valamennyi hírforráshoz bárki könnyen hozzáférhet, mivel ehhez a technikai feltételek is rendelkezésre állnak, és a magyar médiafogyasztók maguk is „politikai mindenevőknek” számítanak, azaz a magyarok háromnegyede (76 százalék) fogyaszt kormánybarát, és négyötöde (80 százalék) kormánykritikus médiatermékeket.

Dr. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke kiemelte, hogy a magyar média sokszínű, a magyar társadalom tagjai számára nemcsak rendelkezésre áll, de élnek is ezzel a sokszínű hozzáférési lehetőséggel. Emellett a médiaszabályozás előtt álló számos kihívásra hívta fel a figyelmet, többek között a média társadalomalakító szerepére, a dezinformáció jelenségére, valamint az állami beavatkozás korlátozott lehetőségére.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a kormányzatok és a sajtó bizonyos értelemben mindig ellenérdekeltek, hiszen a kormányok állandó nyomás alatt vannak a sajtó részéről, hogy gyorsan és ne megalapozottan, megbízható információk alapján kommunikáljanak. A sajtó függetlensége kapcsán megjegyezte, hogy a külföldről Magyarországra áramló pénzek is ráirányítják arra a kérdésre a figyelmet, hogy a függetlennek mutatott újságírás valójában kinek az érdekeit szolgálja.

Kohut Balázs, a Nézőpont Intézet vezető gazdasági elemzője a médiumok gazdálkodásra vonatkozó adatainak értékelése során cáfolta azt az állítást, miszerint a kormánykritikus médiumok el vannak lehetetlenítve Magyarországon.

Az elemzés bemutatóját követően, a Jótollú magyar újságíró elismerését odaítélő kuratórium immáron ötödik éve adta át a Médianéző Központ által 2019-ben alapított Jótollú újságíró sajtódíjat. A kitüntetést azért hozták létre, hogy a jobboldali, konzervatív sajtó munkatársai is megkaphassák a munkájukért járó figyelmet és elismerést. Az idei évben a kitüntetést Császár Attila, az MTVA szerkesztője és műsorvezetője kapta, aki a díj átvételekor elmondta, hogy mindig igyekezett a saját meggyőződését képviselni, és ezt fogja tenni a jövőben is. Hozzátette, a médiamunka mindig csapatmunka, így az elismerés azoknak is szól, akik nem lehettek ott az eseményen, de korábban együtt dolgoztak a szakmában.

A magyar médiapiacról szóló teljes elemzés az alábbi linken elérhető, melynek legfőbb megállapításai a következők:

  1. Magyarországon valamennyi hírforráshoz bárki könnyen hozzáférhet
  2. Politikai egyensúly a médiapiacon: ugyanannyian fogyasztják a kormánybarát és a kormánykritikus médiumokat
  3. A magyarországi médiumok politikai értékrendtől függetlenül, döntően magyar tulajdonban vannak
  4. A 2010-es kormányváltás óta folyamatosan növekszik a kormánykritikus médiumok száma
  5. Magyarországon a kormánykritikus médiumok is nyereségesek
  6. Az újságírók tabuk nélkül, bármilyen témában és bárkiről szabadon írnak
  7. A magyar médiahatóság függetlensége az uniós gyakorlathoz képest is erős
  8. A magyar médiahatóság súlyosabban szankcionálja a kormánybarát médiumokat
  9. A kormányzati tájékoztatás és a közérdekű adatokhoz való hozzáférés az uniós tagállamok gyakorlatával összhangban működik
  10. A közmédia több uniós országhoz hasonlóan az aktuális kormányt részesíti előnyben